„Ez e-learning-et megfelelő stratégiával kell alkalmazni és nem úgy mint valami, bárki által használható egyszerű eszközt”

Dr. Bates 2003 végéig a University of British Columbia (UBC, Kanada) felnőttoktatási intézetén, a Távoktatás és Technológia igazgatója volt. Jelenleg a barcelonai Universitat Oberta de Catalunya (UOC) részidős professzora. Az UOC azzal a misszióval bízta meg, hogy az e-learning-gel kapcsolatban dolgozzon ki az következő három főterületre épülő kutatási programot: politikai irányelv, tanítás virtuális környezetben, web szolgáltatások és tartalom kezelés.

Interjúnk során, Dr. Bates sok érdekes gondolatot fejtett ki azokról a tétekről, amikkel az egyetemeknek szembe kell nézni.

Kezdjük egy nagyon egyszerű kérdéssel: Milyen szerepet kellene játszania az IT-knek a hagyományos egyetemeken?

Először azt mondanám el, amit látni szeretnék. Örülnék ha az e-learning olyan tereken lenne használva, ahol a lehető leghatékonyabb lehet. Ez e-learning-et megfelelő stratégiával kell alkalmazni és nem úgy mint valami egyszerű, bárki által használható eszközt. Tudatába kell, hogy legyünk annak, hogy az e-learning drága és sok időt igényel a tanártól, főleg az első időkben. Ha jól akarjuk csinálni a dolgokat, akkor azt sok változtatást igényel.

Mit értsünk stratégia megközelítés alatt?

Azt, hogy használjuk az e-learning-et új területeken, mint például a felnőttoktatás, ahol rentábilis. Szintén használjuk a IT-ket bizonyos tantárgyakban, megadott pedagógiai célzattal. A statisztika nevezetesen egy olyan terület, ahol a diákoknak sok nehézsége van. A technológiát valóban használhatjuk mint tanítási segédeszközt, például grafikai ábrák, videók vagy animációk formájában.

Miért nem elterjedtebb és miért nem többoldalú és innovatív az e-learning használat a felső oktatásba?

Ennek több oka is van. Az e-learning felfejlesztése sok munkát jelent. Ugyan akkor a tanárok ésszerű döntéseket hoznak az idejük felhasználását illetően. A kutató egyetemeken mindig konfliktuspontot jelent a tanítás időtartama, amit a minimálisra szeretnének csökkenteni a tanárok ahhoz, hogy többet foglalkozhassanak a kutatásaikkal. A tanárok azt szeretnék, hogy a IT-ék felhasználása a tanítás időtartamának csökkenését eredményezze.

Ez sok esetben nehéz, de bizonyos területeken valóban lehetséges.

Igen, de ez csak akkor lehetséges ha az óraanyagot teljes mértékben úgy írjuk át, hogy kihasználjuk a technológiát. Irodalomban vagy más olyan tárgyakban, ahol a beszélgetésnek, a tanárral folytatott eszmecserének nagy szerepe van, a tananyag kidolgozása és a tanítás megvalósítás nagy befektetést jelent. A mai elismerési rendszer megváltoztatása nélkül, ami azt jelentené hogy a tanítást ugyanúgy – sőt nagyobb – elismerésbe részesítjük mint a kutatást, a tanárok nem kapnak a hozzáállásuk megváltoztatásához megfelelő ösztönzést. Ez az egyik és valószínűleg a legjelentősebb akadály.

Mondhatnánk azt, hogy a tanárok rossz pedagógiai képzése jelenti a másik akadályt?

A tanárok pedagógiai képzése nem kielégítő és emiatt nincsenek kedvező pozícióba a tanítási módszerek megváltoztatását illetően. Csak két megoldás van. Az első abból áll, hogy megkérjük a tanárokat, vegyenek részt pedagógiai továbbképzésen, ami szintén a kutató munkák problémájába ütközik. Ha azt kérjük a tanároktól, hogy szerezzenek meg egy tanítói képesítést, akkor valószínűleg elfognak menni egy olyan egyetemre tanítani, ahol ezt nem kérik tőlük. Ez egy rendszer szintű probléma. A rendszer megváltoztatásához viszont, kormány beavatkozásra lenne szükség, amit az egyetemek nem szeretnek.

Egy tanítói képesítés megszerzése, egyetemi tanárokról lévén szó, nem tűnik túl reálisnak. Mi lenne akkor az a megoldás ami lehetőé tenné, hogy az egyetemi tanárokat bevonjuk az e-learning felfejlesztésébe?

A továbbképzés mellet fennálló lehetőség, sok tanár számára szintén elfogadhatatlannak tűnik. Itt arról lenne szó, hogy a tanárok megosszák egy csapaton belül a munkát pedagógiai szakértőkkel, tervezőkkel és technikusokkal mint például Internet programozók. Szerintem így tudnának a leghatékonyabbon dolgozni az e-learning felfejlesztésén. Ilyen módon nem kellene minden érintett területet szakértői szinten ismerniük, hanem kizárólag a saját tantárgyukra és annak leghatékonyabb tanítási módszerére koncentrálhatnának. Ez szintén lehetővé tenné, hogy nyitottak maradjanak és a tervezők által tett technikai javaslatokat a legjobban hasznosítsák, valamint a programokat annak függvényében fejlesszék.

És a diákok? A felmérések azt mutatják hogy az egyetemi diákok úgy látják az e-learnig-et mint egy eszközt ami lehetővé teszi nehezen elérhető helyeken az oktatás megoldását, de nem tekintik jó tanulási módszernek.

Figyelembe kell vennünk azt, hogy az e-learning még nagyon fiatal. Az első Internet órák csak 1996-ban indultak. Így nem meglepő, hogy a nagy közönség és a diákok még nem mérték teljesen fel hogy az e-learning milyen lehetőségekkel bír. Persze minden attól is függ, hogy kivel beszélünk. Az első és másod éves diákok úgy vélik hogy az e-learning egy hasznos eszköz, de ugyanakkor nem szeretnék, hogy az helyettesítse a tanárral lévő kapcsolatukat. Ragaszkodnak az oktatás társadalmi aspektusához. Ez az egyik oka annak, hogy az egyetemre járnak.

És azok a diákok, akik dolgoznak, ugyanolyan kételkedően viszonyulnak az e-learning-hez?

Egy példával fogok válaszolni a kérdésére. Kanadában, sokat emelték a tandíjat, ami manapság 3000 euró körül van évente. Emiatt, sok olyan diák van, aki részidőben munkát vállal és szívesen fordul az e-learning felé, ami lehetővé teszi, hogy a munka mellet tanuljon. Ha nem mennek be egy órára, akkor az Internet-ten keresztül pótolhatják. Ha feltesszük a kérdést, akkor az emberek többség azt válaszolja, hogy jobban szeretne e-learning megoldást mint egy óra látogatási kötelezettséget.

Ez, véleményem szerint, egy fontos aspektus. Számos dolgozónak szüksége van felfrissíteni a kompetenciáit, amire az e-learning egy csodálatos eszköz lehet. De úgy tűnik, hogy csak kevesen vannak tudatában, hogy ez milyen lehetőségeket jelent.

Ha sokan nem helytelenül értékelik az e-learning által nyújtott lehetőségeket, ez azért van mert egyenlőre igen szűkös a kínálat. Pedig a szakmai továbbképzés piaca vevő lenne on-line oktatási programokra, ha azokat megfelelő hírnévvel rendelkező egyetemek kínálnák. A probléma az, hogy az egyetemek, a kutató intézetek mellőzték a felnőttoktatást mert úgy vélték, hogy ez külön plusz munkát jelentene nekik. A tét az, hogy olyan gazdasági modellt építsünk ki, amiben felnőtt oktatási programokból lehet majd fizetni az egyetemre vonzott tanárokat. Ezeket az állásokat valóban a tandíjakból kell fedezni, de ne felejtsük el, hogy az érintett diákoknak ez komoly árkülönbséget fog jelenteni. Ebből a plusz bevételből, a egyetemi karok és tanszékek új tanárokat vehetnének fel. Tehát az e-learning nem jelenten többlet munkát a már állásba lévő személyzet számára. Ilyen feltételek mellet, az egyetemek érdekeltek lennének az e-learning felfejlesztésében, de ez a megközelítés nem igazán lett kihasználva, legalábbis Európában nem.

Milyen mértékben lehet az e-learning-et normalizálni és különböző kontextusba újra felhasználni?

Kételyeim vannak ezzel a témával kapcsolatban. Bizonyos tantárgyak, mint például matematika és fizika, valószínűleg normalizálhatók. De a problémát nem maga a tananyag okozza. Az oktatásnak meghatározó része emberi és szociális dimenziókra épül. Az ipari gazdasági modellben, ahol van hierarchia rendszer, a tudás átadás folyamat nagyon jól működik mert a felülről jövő információt senki sem vonja kérdésre. A nagy egyetemeken, többek között, ez a hierarchiai rendszer működik: Vannak a tanárok, asszisztensek, kutatók, diákok... Ez a tudás átadási modell jól megfelel egy ipari társadalomnak.

Úgy vélem, Ön szerint ennek a modellnek már nem sok jövője van...

Attól fogva, hogy egy tudás központú társadalomban élünk, ahol a felnőtt oktatás és a továbbképzés egyre nagyobb személyes felelősségtudatot követel, ahol egyre gyakrabban kell új ismereteket alkalmazni a munkahelyen, más fajta oktatásra van szükség. Egyre inkább a problémamegoldást és az esettanulmányokat kell előtérbe helyezni. Ez egy egészen más megközelítése, például, a fizikának. Ebben a megközelítésben a fizika csak egy eszköz és nem a végcél, ahová el akarunk jutni. És amikor a szakmai területeket vesszük szemügyre, akkor a oktatás egyre inkább interdiszciplináris megközelítést igényel, ahol az oktatás vázát témák és problémák alkotják nem pedig tartalom.

Milyen tanácsokkal tudna szolgálni azoknak az egyetemeknek, akik e-learning programok indítását tervezik?

A tapasztalat azt mutatja, hogy az egyetemek különböző fejlődésszakaszokon mennek keresztül. Az első időkben, néhány úttörő szellemű személy egyedül halad előre és próbál ki különböző technológiákat. A második szakaszban, ezek a személyek az egyetem adminisztrációjára gyakorolt nyomással próbálnak segítséget és támogatást szerezni. Ez után következik egy harmadik időszakasz, amire frenetikus és koordinálatlan tevékenység jellemző. Sok minden történik és rengeteg probléma adódik mindebből. Így jutunk el a negyedik időszakhoz: Meg kell határozni a politikát és prioritásokat, valamint egyesíteni az erőket. Ez az a pillanat, amikor stratégiai elveket vezet be az intézet. Melyek a legjobb területek az e-learning-re? Mi a legjobb politikai megközelítés? Milyen technikai támogatásra, valamint továbbképzésre van szükségük a tanároknak? Az utolsó és ötödik időszakaszban az e-learning-et egyes területeken, meghatározott célcsoportok részére optimális és tartósa módon használják.

Milyen tanácsokat tudna adni azoknak az intézeteknek, akik különböző stádiumban vannak ezen a úton?

Szerintem a legtöbben a harmadik szakaszban vannak, tehát a koordinálatlan időszakaszban. Azt tanácsolom, hogy indítsanak egy eljárási folyamatot. Ez alatt azt értem, hogy létre kell hozni egy bizottságot melynek feladata az, hogy meghatározza az e-learning politikát, a prioritásokat és kidolgoz egy tervezetet. Másodsorban, fel kell venni a hiányzó munkaerőt meghatározatlan időre szóló munkaszerződéssel. Az egyik nagy probléma abból adódik, hogy a programozók és a tervezők gyakran vannak meghatározott időre szóló munkaviszonyba. Jól dolgoznak, beletanulnak a munkába de amikor befejeződik a szerződésük el mennek máshova dolgozni. Fontos, hogy az intézet humánerőforrás-politikát és pályafejlődési lehetőségeket biztosítson ezeknek a dolgozóknak.

Mi a fontosabb: az intézet által kidolgozott politikai vagy a tanárok jóakarat?

Ez egy és ugyanakkor a vezetőség által előírt és a bázis által indítványozót folyamat.
Az intézetnek meg kell határoznia a stratégiai irányvonalat. De ugyanakkor, ebben a tanároknak is részt kell venniük. Ha az egyetemek nem foglalkoznak az e-learning-gel, akkor az nem fog felfejlődni.